Személyi Stílustanácsadás

2016. március 24.

2255e359acd730bcd691c8c5b209a824.jpg

Biztosan Ti is rengeteget olvastatok már arról, hogy mi is az a személyi stílustanácsadás, de le merem fogadni, hogy még mindig az egész elég megfoghatatlan számotokra. Sokunkban az él, hogy ez egy olyan dolog, amit csak a leggazdagabbak engedhetnek meg maguknak, hiszen ha már valamire költünk az inkább maga a ruha, sem mint valaki, aki majd megmondja, hogy melyik ruhát vegyük meg.

De tapasztalatból mondom Nektek, hogy azért ez nem sokkal drágább, mint fodrászhoz járni, ráadásul nem is kell olyan gyakran megismételni. Így igazából úgy tudnám definiálni, hogy ez a szolgáltatás is egy "megengedhető luxus", ami azonban többszörösen visszatérül, amikor tükörbe nézünk. Arról pedig már nem is beszélek, hogy az árát gyorsan ki tudod spórolni egy-egy olyan ruha elengedésével, amiről már a próbafülkében tudod, hogy sose fogod hordani, de azért megveszed, mert hátha.. Ha áll melletted ilyenkor egy személy, aki megálljt parancsol, majd kézenfog és elvisz a számodra megfelelő ruhákhoz, akkor hidd el, ő megéri az árát.

Szerencsére egyre több divatérzékeny lány és fiú rohangál az utcákon, azonban szögezzük le, hogy a stílus nem feltétlenül függ a divattól. Sőt, a stílus pontosan abban segít hogy egy-egy éppen divatos ruháról meg tudjuk ítélni, hogy az hozzánk passzolni fog-e vagy sem. Nem kell semmit magunkra erőltetni csak azért, mert épp minden bolt kirakatában az áll. Sokkal fontosabb tudni, hogy a saját testalkatunkhoz mi fog jól mutatni rajtunk. Ez pedig valljuk be, kőkemény feladat, hiszen vagy túl kritikusak vagyunk magunkkal vagy nem eléggé.. Mindkettőnek a következménye, hogy beleszorítjuk magunkat egy-egy olyan skatulyába, amiből egyedül rettentő nehéz kilépni. 

Itt jön megmentőként a Személyi Stílustanácsadó, aki különböző szolgáltatásain keresztül segít neked kilépni ezekből a saját magad által felállított tévhitekből. Persze nem azt mondom, hogy alapvetően mindent rosszul gondolsz, de kevés ember van tökéletesen tisztában azzal, hogy számára mi a legelőnyösebb. 

Nekem volt szerencsém a személyi stílustanácsadást a Lucia Divatakadémián Süle Katitől tanulni, ami rendkívül hasznos volt, és mindenki számára csak ajánlani tudom. Így, ha esetleg, nem tanácsadásra vágysz, hanem inkább a szakma csínját-bínját tanulnád ki, mindenképp hozzájuk látogass el. 

Na de lássuk akkor, hogy milyen szolgáltatások léteznek, bemutatom Nektek azokat, amiket én szoktam csinálni!

2d2d5299f9495cd4b24ccb01866953cc.jpg

GARDRÓBRENDEZÉS

Szuper ruháid vannak, de nem tudod, hogy mi mivel passzol? Beássuk magunkat a gardróbodba, ahol kategorizálunk, csoportosítunk, színek szerint válogatunk, és szortírozunk. Segítek eldönteni, hogy a meglévő ruhadarabjaid közül, mik azok, amik a leginkább a Te stílusodnak megfelelőek és amelyek a legcsinosabb alakot biztosítják Neked. 

2a89fbac1fddbbb7b4b3bd98ad34c68e.jpg

ALAPDARABOK BESZERZÉSE

"Buy less, choose well" azaz, vásárolj kevesebbet, válassz jól. Egy erős ruhatár legfontosabb elemei az alapdarabok, amelyek nagyon jól kombinálhatóak egymással is és feltűnőbb ruhadarabokkal is. A farmer, ami tökéletesen mutat az alakodon. A pólók, amiket mindennap hordasz.  Ezek nem mindegy, hogy hol vágják el a tested, és az sem mindegy milyen színűek, segítek neked a testalkatodnak a legmegfelelőbb fazonokat megtalálni.

8af9c4f8acf5b59285186ab719c5efe4.jpg

VÉRFRISSÍTŐ VÁSÁRLÓ KÖRÚT

Ha a stílusod egy kis vérfrissítésre szomjazik, de azt sem tudod hogy állj neki, ez a neked való opció. Első körben leülünk egy kb 1 órás beszélgetésre, amiben felmérem, hogy pontosan mi is az, amire vágysz, nagyjából milyen ruhadarabokkal rendelkezel, mire van szükséged. Ezek után bevetjük magunkat a boltokba, hogy olyan ruhadarabokat találjunk, amelyek a meglévőkkel kombinálhatóak lesznek, de mégis meghozzák az újdonságot az életedbe.

0ac4a4315fa2a6cac165573a3486869a.jpg 

VÁSÁRLÁS KONKRÉT ALKALOMRA

Életed legfontosabb randevúja közeleg vagy az álmaid állásinterjúja? Mind voltunk így, és általában pont ilyenkor semmi ötletünk, hogy mit vegyünk fel.. Egy külső szemlélő is már sokat segíthet, na még az mennyit, ha hozzáértő személytől kérsz tanácsot.. Közösen átbeszéljük, hogy pontosan mi is az alkalom, amire készülsz, milyen stílusjegyeidet szeretnéd az adott alkalmon hangsúlyozni, és ennek megfelelően felkutatjuk a tökéletes ruhát.

83613cdd173176eb9603146943279a0b.jpg

SAJÁT STÍLUS MEGTALÁLÁSA

Ha nem vagy kísérletező típus, és nem csináltál magadból jó párszor hülyét a gimiben, hogy felfedezd mi a saját stílusod, akkor sem kell elkeseredni - sosem késő. Itt is az első alkalommal egy nagyot beszélgetünk, amiben felmérem, az igényeidet és a személysiégedet. Majd következnek a mood boardok, amik segítségével kialakítjuk a stílusod alappilléreit és megkeressük közösen azokat a ruhadarabokat, amelyek a te személyes ikonikus darabjaid lesznek.

70a9357400402d020c80ed151486686a.jpg

TELJES ÁTALAKULÁS

Gardróbrendezés, saját stílus megtalálása, alapdarabok beszerzése és ikonikus ruhadarabok beszerzése. Szóval tetőtől-talpig felfrissítünk Micsoda Nő módra - bár a vásárlást sajnos nem Richard Gere állja..

Ha bármilyen kérdésetek lenne a témával kapcsolatban, vagy szeretnétek valamelyik szolgáltatást igénybe venni, ne habozzatok írni nekem a viktoria@11ground.com-ra! 

Bolla Viktória

@viktoriabolla

 

A bejegyzés trackback címe:

https://11ground.blog.hu/api/trackback/id/tr488454444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása