11 dolog, amiért hálás vagyok

2018. január 05.

img_4891.JPGMég hálaadáskor kezdtem el írni ezt a cikket, aztán azon kaptam magam, hogy 2018 lett.  Egyébként is szuper dolognak tartom, ha az emberek az év vége/eleje felé leülnek és összegzik, hogy mit tanultak az elmúlt évből, valamint, ha a pozitív dologra koncentrálva kiemelik azt, hogy mi az amiért hálásak. Úgyhogy én is összeszedtem 11 random dolgot, amiért 2017-nek hálás vagyok. És persze nem fontossági sorrendben! 

dsc_5520.jpg

dsc_5434.jpg

dsc_5213.jpg

1. A KIS CSALÁD - Bár azt írtam nem fontossági sorrendben írok, de hát azért mégis ez volt az első, ami beugrott, úgyhogy egy picit talán mégis.. Elmondhatatlanul hálás vagyok azért, hogy egy olyan kis csoda lánynak lehetek az anyukája, mint amilyen Laura, és egy olyan csoda férfinek a felesége, mint amilyen Dávid. 2017 volt az első teljes évem anya szerepben, úgyhogy gondolhatjátok mennyi mindent tanultam... 

2. A NAGY CSALÁD - Közel se nevezhetem a családunkat tökéletesnek, és nyilván vannak összezördüléseink, azonban mindent amilyenek vagyunk, nekik köszönhetünk. Laurával a kapcsolatom pedig megtanított a szüleimre másképp tekinteni, így amit őszintén mondhatok rájuk az az, hogy hálás vagyok nekik mindenért. 

3. AZ EGÉSZSÉG - 2016 végén elég nehéz időszakunk volt, mivel pár héten belül többször voltunk kórházban, ugyanis Laura beteg volt, Dávidot pedig műtötték.. Az az időszak megtanított mindannyiunkat arra, hogy az életben tényleg a legfontosabb dolog az egészség. Ha lenne három kívánságom, egyet biztosan arra használnék el, hogy legyünk mindannyian egészségesek. 

4. AZ UTAZÁSOK - Aki még nem rég óta követ, biztosan azt gondolja, hogy mi rengeteget utazunk. Pedig valójában nagyon nem.. Dávid feszített programjával általában az évi egy-egy nyaraláson kívül még csak hétvégéink sincsenek, de idén szerencsénk volt és kétszer is el tudtunk utazni kettesben 1-1 napra, most Decemberben pedig 2 hosszabb utazásunk volt, ami maga volt az álom!

5. A TANULSÁGOK - Igyekszem minden negatív dolgot leckének felfogni és erősebben kijönni belőlük. Idén megtanultam kiállni magamért és nemet mondani minden olyan dologra, amivel nem tudok azonosulni. Rengetegen írtatok is amiatt, hogy észrevehetően másabb / őszintébb lett a cikkek hangvétele, aminek elmondhatatlanul örülök. Én is úgy érzem, hogy sokkal inkább összhangban vagyok magammal.

6. A LEHETŐSÉGEK - Nem tudom, hogy mennyire van összefüggésben az előző ponttal, de iszonyat jó érzés, hogy olyan lehetőségeket kapok és olyan dolgot nevezhetek a munkámnak, ami mind szerelem számomra. Csupa olyan márkával dolgozhattam együtt, akiket tényleg mind egytől-egyig szeretek, és akikkel a háttérben is könnyedén és remekül tudunk együttműködni. 

7. A LOPOTT PILLANATOK - Konkrétan folyamatosan úgy érzem mintha kifolyna az idő a kezeim közül. Mégis az évből van egy-két olyan pillanatom, ami beleégett a fejembe, amikor úgy éreztem megáll az idő és csak szimplán boldog vagyok. Nem kell hatalmas dolgokra gondolni, ezek inkább amolyan mindennapi csodák. 

8. YOUTUBE - Értelmetlennek tartottam elkezdeni, de borzasztóan szeretem csinálni. Mondjuk, ha lenne még pár órám egy nap, akkor biztos több videó lenne.. Külön élvezem benne egyébként azt, hogy rengeteg olyan pillanatot örökítettem meg miatta, amiket pár év múlva hatalmas élmény lesz visszanézni.

9.  A SZAKDOLGOZATOM - Őszintén próbálok visszaemlékezni, hogy hogyan is sikerült megírnom.. De leginkább a pánikra emlékszem, amivel nekifogtam és ami kb végigkísért.. De hihetetlen módon sikerült, és azt kell, hogy mondjam, eléggé büszke vagyok magamra, hogy megcsináltam. Na mondjuk még nincs elfogadva, a záróvizsgára pedig gondolni se merek...

10. A TÜRELMEM - Már amikor van... De úgy nagy általánosságban sokkal türelmesebb ember lettem, és ezt egy az egyben Laurának köszönhetem. Rengetegszer figyelmeztetem magam, hogy vele mennyire nyugodtnak és türelmesnek kell lennem, hiszen az hogy túlvállalom magam vagy egyszerűen csak fáradt vagyok baromira nem az ő hibája, és emiatt nem kaphat egy kevésbé támogató és boldog anyát, mint amit érdemel. 

11. NEKTEK - Elmondhatatlanul hálás vagyok mindenkinek, aki valaha olvasta akár csak egy cikkemet is, azokról pedig nem is beszélve, akik rendszeresen követik az írásaimat vagy akár az instagram oldalamat, hiszen valójában nektek köszönhetően tartok ott, ahol épp vagyok. 

Na és ti miért vagytok hálásak? 

A képekért pedig köszönet a csodás Jánossy Noéminek! 

 www.noemijanossy.com/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://11ground.blog.hu/api/trackback/id/tr4113369073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása