Sneaker Up!

2014. március 06.

emilchalhoub-1Tavaly amikor divatba jött a Mix’n’Match alcsoportjaként a sportcipő hordása bármikor-bárhova- szinte bármivel egy kisebb fajta önmeghasonuláson mentem keresztül.

Na persze nem azért, mert ne tetszett volna iszonyatosan, hogy kényelmes cipőbe bújtathatom a lábaimat, hanem mert általános iskolában valamelyik iskolai karácsony után Anyukám azzal fogadott otthon, hogy az egyik tanárom bepanaszolt, hogy nem vettem át a sportcipőmet az ünneplős cipőmre. Akkor habár magán az ünnepségen én szupermenőnek éreztem magam a stíluskeverékben pompázva, nem hatott rám túl jól a tanárnőtől jövő „Viki mindig olyan csinosan fel van öltöztetve, olyan szomorú voltam ezt látni” – így a sportcipők iránti érdeklődésem olyan negyedik körül kicsit megtört.

Később természetesen én is átéltem a Converse imádó időszakom, amikor minden áldott nap azt húztam a lábaimra – mostanra annyival javult a helyzet, hogy télen már például nem kísérelem meg a hóban is abban mászkálást, kivárom a megfelelő időszakot, és, hogy az egyszerű fekete helyett inkább a színesekre szavazok.

De a színes sportcipők nem futásra való használatához kellett egy kis idő, hogy átfuttassam az agyamon. Egyébként kb addig tartott, amíg egyszer fájós bokával nem tudtam milyen cipőt felvenni és ebben a Nike cipőben indultam neki a napnak, estére hivatalossá vált, ilyen kényelmes cipő nélkül nem is tudom, hogy tudtam eddig élni.

Ahelyett, hogy képen jól mutató, de amúgy a hétköznapokban hordhatatlan ötletekkel rukkoltunk volna elő, hoztunk Nektek pár basic darabot, amit szinte bármikor magatokra tudtok kapni. Egyetlen szabályt próbáljunk meg észben tartani, ha színes cipőt viselve sem akarunk hippinek kinézni: a színes cipő épp elég figyelemfelkeltő, így nem kell hozzá már más extrákat magunkra aggatni, minél egyszerűbb és letisztultabb a hozzá felvett szettünk, annál jobban érvényesül a cipőnk.

 emilchalhoub-2 emilchalhoub-5 emilchalhoub-4 emilchalhoub-3

Sapka- SIX

Bőrkabát - H&M DIVIDED

Póló - ZARA

Nadrág - MANGO

Cipő - NIKE

Napszemüveg - RAYBAN

Óra - MICHAEL KORS

Bolla Viktória

Styling: Priger Inez & Bolla Viktória

Fényképek: Chalhoub Emil / kellegyfotos.comhttps://www.facebook.com/emlipls

 

A bejegyzés trackback címe:

https://11ground.blog.hu/api/trackback/id/tr247559190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása