Hogyan neveljek olyan gyereket, aki szereti a könyveket?

2017. július 17.

img_6601.JPG

Manapság szinte tényként van kezelve, hogy a gyerekek nem szereteik a könyveket. Nem érdekli őket. Úgy kell könyörögni / fenyegetni, hogy elolvasson pár sort. Nekem ezek a rémképek teljesen elképzelhetetlennek tűntek, mivel szerintem kevés jobb dolog létezik annál, mint amikor az ember belekuckózhat egy jó könyvbe. De persze nem vagyok vak, én is látom, hogy manapság tablettal a kezükben ülnek már a 2 évesek is. Aztán pedig meg vagyunk döbbenve, hogy nem köti le őket egy mesekönyv...

 

Pontosan ezért már kismamaként biztos voltam benne, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy az én gyerekem az olvasás élményéért vegye majd a kezébe a könyveket, ne pedig azért, mert különben szobafogságot kap. Rengeteget kutattam az után, hogy mégis milyen eszközei vannak az olvasásra nevelésnek, és ezeket hogyan lehet úgy csinálni, hogy abban a gyerek is partner legyen.

img_6675.JPG

Ezek közül összegyűjtöttem párat, ami nekünk bevált:

  • Nem lehet elég korán kezdeni – Meg nem mondom most pontosan mekkora volt Laura, amikor az első könyvet eléraktuk, de azt tudom, hogy nagyon pici volt. Még épp, hogy emelni tudta a fejét, és azzal igyekeztük ösztönözni a háta erősítésére, hogy fekete-fehér mintás könyveket raktunk elé. Imádta őket. Hosszú percekig csak nézte. Később elkezdtük mutogatni neki a puha könyveket, majd nemsokára már háton fekve lapozgatta őket. Mondókás és verses könyveket olvastunk neki, most pedig már rövid történeteknek is végére jutunk.
  • Mondj nemet a tvre és a tabletre – Na nem akarok álszent lenni, ez számunkra is iszonyatosan nehéz, hiszen egyébként szinte egész nap ment háttérzajként valami a tvben. Imádunk filmeket nézni, sőt azt se állítom, hogy nem várom eszméletlen módon, hogy majd Disney rajzfilmeket nézhessek Laurával. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerek ne azzal legyen lefoglalva, hogy beültetem a tv elé és huh akkor legalább nyugalom van. Ez rövid távon lehet megoldásnak tűnik, de hosszú távon komoly gondokat fog okozni. Nem beszélve arról, hogy miért érdekelné majd a gyereket egy mezei könyv, ha a tvben minden ezerszer színesebb és gyorsabb?!? (http://www.webbeteg.hu/cikkek/csecsemo_gyermekneveles/11798/a-tevenezes-hatasa-a-gyerekekre)
  • Legyen játék – Vond be őt is az olvasásba, kérd meg hogy mutassa meg a szereplőket például. Hatalmas öröm számukra minden apró kis sikerélmény.
  • Ne erőltesd– Ha valamit kötelező csinálni, azt te se élvezed. Keress olyan időpontokat az olvasásra, amikor nyugodt és élvezi. Például szuper dolog lefekvés előtt estimesét olvasni közösen.
  • Hagyd, hogy egyedül, a saját tempójában fedezze fel - Hagyj neki olyan időt is, amikor azt csinál a könyvvel, amit csak szeretne. Forgassa, nézegesse, lapozgassa. Ne csak a te öledben ülve találkozzon könyvvel.
  • Lelkesedj – Felnőtt fejjel nehéz túllépni a határainkon és baromi lelkesen előadni egy három soros mesét, de garantálom, hogy hatalmas sikere lesz!
  • Mutass példát – Jó, elég idilli gondolat egy közel egy éves gyerek mellett elképzelni, hogy majd leülök és olvasgatok miközben ő játszik, de azért kivitelezhető. Persze nem órákig, és csak fél szemmel. 

Természetesen nem szeretnék senki felett botot törni, aki máshogy vélekedik ebben a témában. Mint mindenben, itt is a mértékletesség a kulcs. Nem lesz attól senki rossz szülő, hogy mesét néz a gyerekkel, főleg ha mellette tudatosan figyel arra, hogy egyéb alternatívák is hangsúlyt kapjanak. A gyereknevelésben mindannyian a legjobbra törekszünk, így én is csak a saját tapasztalataimat és gondolataimat szerettem volna megosztani veletek a mai bejegyzésben, remélve, hogy ezzel valakinek esetleg segíteni tudok.

Most pedig jöjjön specifikusan pár könyv ajánló, amiket Laura tesztelt az elmőlt pár napban, és amiket garantálok, hogy szuper szórakozást jelentenek majd egy 11 hónapos baba számára!

img_6603.JPG

img_6607.JPG

img_6606.JPG

Te vagy az anyukám? http://www.napraforgokiado.hu/babakonyvek/te-vagy-az-anyukam-te-vagy-az-anyukam-kiskacsa 

„A sorozat bájos köteteiben egy-egy eltévedt állatkölyök útját követhetjük végig. A kicsik az anyukájukat keresik, s miközben bejárják az élőhelyüket, megismerkednek a körülöttük élő állatokkal. A történetekből a gyerekek megtanulják felismerni az egyes állatokat, megismerhetik jellemző vonásaikat, és találkozhatnak az egyes élőhelyek jellegzetes állaival is. És hogy teljes legyen a varázslat, a gyerekek a kötet minden egyes oldalán megsimogathatják a főhőst!”

Laurának nagyon tetszett, hogy a könyv már eggyel nagyobb, mint általában a lapozgatói, ezért igazi kis küzdelem volt, hogy egyedül is megtanulja forgatni az oldalakat. Nagyon helyes és színes képek vannak benne, és minden oldalnál tökéletesen működik a „mutasd meg hol van a ....” játék. A kiskacsa pocakjának a simogatása pedig napok óta az egyik fő programunk.

 

img_6612.JPG

img_6611.JPG

img_6610.JPG

img_6609.JPG

Hallgasd meg a hangomat! – Állathangok http://m.napraforgokiado.hu/babakonyvek/hallgasd-meg-hangomat-allathangok

„A hangok és a képek világa sokszor hosszú időre képes lekötni a legkisebbeket. Nekik készült ez a sorozat, mely segít eligazodni az érdekes hétköznapi hangok között éppúgy, mint az állathangok birodalmában. A kötetben a hangok mellett a szép képek is segítik a kicsik tudásának gyarapodását.”

Ez az első könyv, amiben már a hangokat is bevettetük és azt kell mondjam teljes sikert aratott. Per pillanat mindenhova ezzel mászkálunk, és a nap nagy részében a kisegér cincogását vagy a kutya ugatását hallgatjuk. De őszintén nem zavar, mert annyira édesen mosolyog rajta minden alkalommal, hogy szerintem bármeddig képes lennék ezt hallgatni.

 

img_6662.JPG

Kalandozz a Rókával! http://m.napraforgokiado.hu/babakonyvek/sipolo-konyvek-kalandozz-rokaval

„A Sípoló könyvek új dimenziót adnak a bennük rejlő, aranyos, kedves, szívhez szóló történeteknek. Olvasás közben rázogatható, s a főszereplő állat hangján megszólaló síp igazán élővé teszi az újszülött kiskacsa szárnypróbálgatásait, a róka kirándulását, a kisegér bátortalan barátkozását és a segítőkész fóka buliját.”

Ez tipikusan az a könyv, amit már egyedül tud forgatni, nézegetni, tanulmányozni, majd amikor elkezdi rázni – és nyugodjatok meg, elkezdi rázni – akkor vicces hangot ad ki.

 

img_6620.JPG

img_6660.JPG

Fürödj velünk! Tanyasi állatok http://m.napraforgokiado.hu/babakonyvek/furodj-velunk-furodj-velunk-tanyasi-allatok

„Ezekkel a pancsolós könyvekkel az állatokat kedvelő kicsiknek szerezhetünk örömet, hiszen az oldalakon csupa-csupa ismerős, kedvenc házi vagy tanyasi kedvence köszön vissza rá. Így a legkisebbek is elvihetik sétálni a kedvenceiket, és még együtt is fürödhetnek velük, hiszen a pancsolós könyvek műanyag oldalai lemoshatók.” 

Ezt a könyvet mi a tengerparttól elkezdve, a homokozón át, az ebédekig mindenhol használtuk már a könnyű lemoshatósága miatt. Laura amúgy imádja gyűrögetni, kisebb korában pedig hosszasan vizsgált rajta minden egyes oldalt. Most pedig már az állatokat tanuljuk vele.

 

ke_pernyo_foto_2017-04-02_18_29_05.png

 

 

Fényképek: Jánossy Noémi / www.noemijanossy.com/

A bejegyzés trackback címe:

https://11ground.blog.hu/api/trackback/id/tr6412669599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása