Walking on Sunshine

2016. március 17.

img_9017.JPG

Bevallom őszintén sokáig abban a hitben voltam, hogy ha valaki kisbabát vár, akkor már nagyon korán kismamának néz ki. Gömbölyödő pocak, csodás ragyogás, miegymás. Én viszont a kezdeti rosszullétek óta nem igazán érzek magamon változást a néha-néha esténként megjelenő "jól lalkott" pocakot leszámítva. Mindenesetre mivel vészesen közeledek naptár szerint a gyors növekedéshez, így arra jutottam, hogy kihasználom a maradék időmet, amikor még rámjönnek a rendes ruháim és amikor az oversized daraboktól nem tűnök még egy kedves bálnának.

Így az első ruhadarabom, amit azonnal előástam, a farmer shortom volt, ami már 3. nyáron lett volna hű társam, de hát idén majd maximum nézegethetem. Természetesen nem szabad bedőlni a napsugaraknak, amik elhitetik velünk, hogy szép idő van kint, messze van még sajnos a nyár! De harisnyával és térd fölé érő csizmával már bőven kellemesen érezhetjük magunkat ebben a kora tavaszi időjárásban.

A rövid alsókhoz (short / mini szoknya) én mindig valami hosszabb felsőt párosítok, ezzel kicsit hétköznapibbá téve a hatást. Mert hát valljuk be, ez a szett egy kis bőrkabáttal eléggé más üzenetet hordozna.. De egy ilyen oversized khaki kabáttal és egy garbós pulcsival szuperül néz ki. 

Egyébként igyekszem betárazni Nektek rendes outfiteket, mivel tudom, hogy sokatoknál még nem aktuális a kismama ruha probléma, de reményeim szerint azért majd sikerül megtalálnom a megoldást, hogy pocakkal is stílusosan tudjak felöltözni. Egyelőre azonban elég elkeserítő a helyzet, mivel a legtöbb ténylegesen kismamáknak készülő termék nagyjából a '80as-90es évek divatját idézi.. 

img_9002.JPGimg_9012.JPG

img_9014.JPG

img_9004.JPG

img_9015.JPG

img_9016.JPG

Kabát - Romwe ( kattins ide a linkhez )

Garbó - Zara

Farmer Short - Pull&Bear

Harisnya - Calzedonia

Csizma - H&M

Táska - Mango

Napszemüveg - Plastik Store

A fotózás körülményeihez egyébként hozzátartozik, hogy gondoltam mivel olyan szép idő van, elviszem magammal Barneyt is levegőzni a városba.. hát biztosan nem ez volt életem legjobb ötlete. Barnabás ugyanis a kert miatt rendesen el van szokva a pórázon sétálástól, és tuti volt még valami ebben a tavaszi levegőben is, mert úgy meg volt bolondulva, hogy nagyjából a képeken látható pillanatok voltak csak azok, amikor nyugton volt. Alapvetően is egy szuper cuki, rosszcsont kutyus, de a pórázon sétálás az igazi mumus. Pedig már mindent próbáltunk Cesar Millan okosságaitól, különböző oktatók tanácsán át, de lehet el kell fogadnunk, hogy ő egy igazi szabadságharcos. Ha esetleg lenne valami ötletetek, ami segíthet, ne tartsátok magatokban!

Viki

@viktoriabolla

Fényképek / Photos: Somay Márk / marksomay.com/@marksomay 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://11ground.blog.hu/api/trackback/id/tr578489292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása