Imádom az életben azokat a pillanatokat, amikor nem a fekete-fehér valóság zord talaján, két lábbal, szilárdan állunk. Amikor arcon csókol a boldogság, finom, meleg tenyerével végigsimítja a hajad, és emiatt szinte beletáncolsz a napba.
Pontosan egy ilyen nap volt az is, amikor az esküvői meghívóinkhoz készítettünk képeket a Pinewood Weddings-el. Hajnalban keltünk és az első napsugarakkal indultunk a Pilisbe, a kedvenc helyünkre. Két esős hét közé sikerült belőnünk egy napot, amikor gyönyörű idő lett, a korai érkezés miatt pedig csodás fények között találtuk magunkat az erdőben.
Divatimádóként nem hazudtolhattam meg önmagam, és két szett ruhát is vittem. Az egyikhez már augusztus elején megrendeltem a ruhát és a hajdíszt. Tekintve, hogy kifejezetten a fotózásra szerettem volna csak hajdíszt venni, nem öltem magam óriási kiadásokba és az eBayről választottam párat, darabjukat kb 1,5 dollárért.
Ezt a fehér ruhát sokan kérdeztétek, hogy honnan szereztem. Több tipp is érkezett arra, hogy vintage darab, de ahogy már feljebb is írtam, online rendeltem, méghozzá a SheIn oldaláról. A ruha linkjéhez kattints ide.
Bevallom őszintén, hogy képen jobban mutat, élőben még nem sikerült levetkőznöm azt az érzést, hogy túlságosan ünnepi, vagy, hogy igazából pont olyan, mint, amiben babákat keresztelni szoktak. Mindenesetre képen nagyon jól mutat, így ha valamilyen hasonló témájú fotózáshoz keresnétek ruhát, nyugodtan rendeljétek meg.
A második szetthez ezt a csoda szoknyát kaptam kölcsön Tóth Tamarától, a Tamara Tóth tervezőjétől, amit még a 2011-es debütáló kollekciójába készített. A felsőt pedig a Lucidité tervezőjétől, Beke Lucától vettem, aki megcsinálta nekem a hátul kivágott sima fehér felsőt, amit egyébként egész Budapesten sehol nem találtam.
Fényképek: Pinewood Weddings / @pinewoodweddings