ŐSZI OUTFITEK AZ F&F-BŐL

2018. október 19.

wfd_5398.jpgInstagramon már biztos láttátok, hogy szeptemberben Laurával részt vettünk egy szuper fotózáson az F&F-el, ahol Inezzel, Trixyvel, na meg persze a gyerkőcökkel körbebarangoltuk az Állatkertet. Szuper volt, hogy nem egy feszült műtermi fotózáson próbáltuk meg kordában tartani a gyerekeket, hanem valójában az egész fotózás aköré volt építve, hogy ők jól érezzék magukat, és reméltük, hogy születnek közben azért jó képek is. 

Az F&F őszi kollekciója egyébként szerintem telitalálat, egyáltalán nem okozott gondot 2 teljes szettet kiválasztanom tőlük. Talán egyedül csak azért volt nehéz, mert hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy mit is vegyek fel. De az abszolút kedvencek nálam a pulcsik voltak, a minták, a színek mind annyira el lett találva. Ezért is végül egy mustársárga pulcsi lett az egyik szett alapja, amihez egy kord A vonalú szoknyát választottam, a másik szettben pedig a mix-n-match elvén egy szívárvány mintás kötött pulcsit párosítottam egy kockás barna nadrággal. Ráadásul imádtam a gyerekruháikat is, Laura szőrme mellénykéje szuper puha és Trixy lányain a kockás szettek eszméletlen édesek! 

wfd_5511-1170x1755.jpg

wfd_5646.jpg

wfd_5587.jpg

wfd_5523.jpg

wfd_5416.jpg

wfd_5969.jpg

wfd_5925.jpg

wfd_5956.jpg

wfd_5493-1024x683.jpg

A napunkról készült egy kis videó is, ami tökéletesen átadja az ottani hangulatot! Ezt itt tudjátok megnézni:

 

*A bejegyzést az F&F szponzorálta, de minden vélemény és gondolat a sajátom. Köszönöm a lehetőséget az F&F és a BigBag PR csapatának!

Fényképek: Wertán Botond

Videó: Vadas Géza

A bejegyzés trackback címe:

https://11ground.blog.hu/api/trackback/id/tr7414310359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.