Babaétel recept és hozzátáplálásunk története

2018. április 09.

img_2216.JPGNa ha volt dolog, amitől sok hajam kihullott, az azt hiszem a hozzátáplálás volt. Kezdve attól, hogy 3 hétig próbálkoztam egy kanál almával, mert általában minden gyerek először azt szereti. Majd jött az, hogy amit én főztem, azt nem ette szívesen, bezzeg a bolti dolgokat imádta. De szerencsére 1 éves korára viszont egész jó evő lett, majdnem mindent megevett, amit készítettünk neki. De kezdem az elején:

Nálunk szerintem kb minden, ami nehézség lehet a hozzátáplálás elején, az majdnem megvolt. Először is ahogy írtam 3 hétig próbálkoztam egy-egy kanál almával, mire rájöttem, hogy akkor esetleg másik ízt kellene kipróbálni.... és láss csodát, az édeskrumpli be is jött! Majd a kanállal evés nem tetszett Laurának, így egy babás ismerősünkhöz bekéredzkedtünk megnézni, hogy hogyan is kell kanállal enni. Mellesleg nagyon vicces volt látni, hogy a 6 hónapos Laura tátott szájjal nézi, ahogy a kishaverja kanállal eszik, majd 10 perccel később ő is vígan elfogyasztja az ebédjét. Ezt követte az a próbálkozásom, hogy mégiscsak házi kosztot kapjon a kisasszony, de hát eleinte egyszerűen egy kanálnál többet nem volt hajlandó megenni abból, amit én csináltam. Végül az a nagy ötletem támadt, hogy bébiételes üvegcséből etetem az általam készített étellel. Nem gondoltam volna, hogy ilyen trükkhöz kell folyamodnom, de lényeg a lényeg, hogy bevált.

Ezt mind azért írtam le, hogy ti is lássátok, hogy egyikünknek sem könnyű, minden baba más, és úgy egyébként is anyaként annyi mindenen aggódunk, hogy azt se tudjuk fiúk vagyunk-e vagy lányok. Ugyanakkor a hozzátápláláskor egy dolog volt, amit szinte mindenkitől hallottam, hogy életmentő kütyü és be kell szereznem, az pedig nem más, mint a Philips Avent 2 az 1-ben bébiétel-készítő, ugyanis ez a gép időt és energiát spórol meg, úgy, hogy garantáltan a legjobb minőségben készíti el az ételt. Ugyanis a gőz alulról felfelé kering a gépben, ezáltal minden egyes összetevő egyenletesen, forralás nélkül át tud főni. A tápanyagokat, az állagot és a főzés során keletkezett folyadékot pedig megőrzi a turmixoláshoz. Jól hangzik, ugye?

Hoztam is nektek egy receptet, ami szerintem isteni finom, nagyon egészséges és szuper tápláló!

img_3754.jpg

Hozzávalók:

  • 1 db édeskrumpli
  • 1/2 avokádó
  • 1 db répa
  • 1 marok bébispenót
  • 1 kis tál vörös lencse

img_3771.jpg

img_3783.jpg

img_3795.jpg

img_3798.jpg

img_3814.jpg

img_3823_1.jpg

img_3830.jpg

img_3833.jpg

Az elkészítése hihetetlenül egyszerű. Meghámozzuk a répát és az édeskrumplit, felszeleteljük és a Philips Avent ételpároló és turmix gépbe helyezzük. A gépbe vizet töltünk és bekapcsoljuk a pároló üzemmódot. Közben kb 10 percre felrakom egy kis lábosban főni a lencsét. Ahogy a lencse megpuhult, leszűrjük és hozzáöntjük a gépben található zöldségekhez. Ekkor adom hozzá az avokádót és a bébispenótot is, majd további 5-10 percig pároló üzemmódra rakjuk a gépet. Amikor letelt a párolási idő, a gépet megfordítom és összeturmixolom a megpuhult hozzávalókat. És kééész is! 

A Philips Avent ételpároló és turmix géphez jár egyébként egy kis angol nyelvű recept könyv is ( a magyar nyelvű pdf formátumban érhető el), plusz található benne egy leírás, hogy melyik zöldségnek, gyümölcsnek, húsnak vagy halnak mennyi időre van szüksége, hogy tökéletes állagú legyen, ami szerintem hatalmas biztonságot ad nekünk, hogy tudjuk, biztosan jól átfőtt ételt kap majd a babánk. 

 

@viktoriabolla

Fényképek: Séllei Zsanett / https://www.facebook.com/zsanettselleiphoto/

 

Köszönet a Philips Avent-nek, amiért szponzorálta ezt a bejegyzést. Minden gondolat és vélemény a sajátom. 

A bejegyzés trackback címe:

https://11ground.blog.hu/api/trackback/id/tr8613810078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.