Hogyan legyél jobb ember?

2016. március 15.

09cff93251367bf90292043fa71e2b4b.jpg

Egyik reggel a rádióban arról volt szó, hogy milyen dolgokat követtek el ellenünk a szüleink, ami miatt haragudhatunk rájuk, amikor is egy viccesnek szánt, de nagyon is találó smst olvastak fel a műsorvezetők: "Én amiatt haragszom a szüleimre, mert rendes, becsületes, keményen dolgozó embert neveltek belőlem, ami a mai világban sz@rt sem ér."

Ahogy ültem a kocsiban, és ezek a szavak visszhangoztak bennem, azon gondolkoztam, hogy bármennyire is igaz ez a kijelentés, én megtagadom, hogy emiatt szomorúságot érezzek. Sőt, hihetetlenül büszke vagyok arra, hogy normális értékrendet kaptam a szüleimtől, és hogy olyan embernek neveltek, akinek van lelkiismerete.

Bár viszonylag szerencsés közegben mozgok, és nyilván a barátaimat is úgy válogatom, hogy hasonló értékrendekkel bírjunk, de azért (bármennyire is szeretném) nem tudom én se kikerülni azokat az embereket, akikre ráférne egy-két szülői pofon. Őszíntén gondolom, hogy kötelező lenne az etikát iskolában tanítani, és nem csak úgy, hogy egy éven át tanmeséket olvasgattok, amire vagy figyelsz vagy nem, és amúgy a tanár is tudja, hogy csak egy töltelék tantárgy, így igazából számonkérés sincs..

Na de játsszunk el a gondolattal, hogy összerakhatnék egy tematikát illemtanból, a következő pontok biztosan helyet kapnának:

Ne hazudj!

Nagyon alap dolognak tűnik, de valahogy mégis rengetegszer szembetalálkozom ezzel a problémával. A füllentés, ferdítés, nagyot mondás, és információ elhallgatása is hazugság. Rettentő kellemetlen, ha lebukik vele az ember, ráadásul sok jó dolgot nem feltételez a személyisége további részéről sem. Az esetek többségében pedig előbb vagy utóbb úgyis kiderül.. 

32cd3897a41b64ffd7869fef49475545.jpg

Ne hidd, hogy okosabb vagy!

Érdekes dolog, hogy legtöbbször pont az hiszi, hogy mások felett áll értelmileg, aki biztosan nem állt sorba kétszer az észosztáskor. A legjobb, amikor ezek az emberek még ráadásul rafkósnak is gondolják magukat, és mások háta mögött intézkedni próbálnak, azzal a feltételezéssel, hogy mivel a másik "butább", úgysem lát át a szitán. Hát kedves ilyen emberek, rossz hírem van, általában elég sokan átlátunk a szitán, csak valószínűleg nem tartunk téged már annyira sem az ügyködéseid miatt, hogy megpróbáljunk erről beszélni veled.

Ne hárítsd a hibáidat!

Valamiért rengeteg emberbe bele van kódolva az, hogy egyből magyarázkodik és másra keni, amit ő csinált rosszul. Tudom-tudom, nehéz dolog az őszinteség már önmagában is, nem hogy még esetleg vállalni is a tetteink következményét, de könyörgöm, vagy ne hibázz vagy vállald fel, hogy elrontottad. Sokkal kisebb gond hibázni és azt beismerni, mint gerinctelennek lenni.

8c8b17bcd143afe05198cd5618f26225.jpg

Ne játssz mások bizalmával!

Kezdve attól, hogy nem csaljuk meg a partnerünket, azon át, hogy nem pletykálkoduk, egészen addig, hogy kifizetjük a nekünk dolgozókat. A bizalom a legfontosabb dolog, amit ha elvesztesz, nagyon nehéz/szinte lehetetlen visszaszerezni. Ha folyton pletykálkodsz, és fűnek-fának kiteregeted a barátaid életét, azzal nem csak azt éred el, hogy a barátaid egy idő után nem lesznek körülötted, de azok se sokáig, akiknek a szaftos részleteket mesélted. Hiszen ki lenne olyan hülye, hogy bármilyen titkát rád bízza, amikor tudja, hogy egyből rohansz és meséled az első szembejövő ismerősnek? A megcsalás undorítóságába pedig bele se kezdenék.. 

189adef69a431f0014b9f61ddc503896.jpg

Ne azzal építsd magad, hogy másokat rombolsz!

Attól te semmivel se leszel több, hogy magad körül mindenkit leépítesz. Sok embernek nehéz elhinni, hogy nem csak az a teória működik, miszerint ha ronda vagy, gyűjts magad köré sok nálad is rondább embert, és köztük majd szép leszel. A nálad jobb emberektől tanulj, építsd magad velük együtt, és közösen sikeresebbek lehettek, ha az energiáitokat nem arra pazaroljátok, hogy a másiknak keresztbe tegyetek. 

Segíts másokon!

Persze tudom, hogy erre egyből az a reakció, hogy "de hát nem lehet mindenkinek segíteni" és hogy "egyébként sincs pénzem rá". Nem kell pénzzel segíteni, sőt nem is kell egyből a szörnyű helyzetben lévő emberekre gondolni. Épp elég, ha segítesz a szomszéd néninek felvinni bevásárlás után a szatyrokat, átadod a helyed a buszon, vagy csak úgy általánosságban nem csukott füllel mászkálsz a világban és meghallod, ha valakinek segíteni kellene.

a879b8caf9260474967696d9bb6b1ce5.jpg

Ne engedj a rossz befolyásnak!

Sokszor látunk jó embereket rossz társaságba kerülni, és hát a tömeghatást bizonyítva, engedni az elveikből. Ne legyél ilyen! Ha észreveszed, hogy valaki rossz hatással van rád, olyan dolgokba visz bele, amikre nem vagy büszke, akkor ideje búcsút intened ennek a 'barátnak' és visszatérni önmagadhoz. Lehet észre sem veszed, hogy mennyire más hatása alá kerültél, de ha a barátaid, szüleid figyelmeztetnek, ne ellenük fordulj, inkább vizsgáld meg rendesen a helyzetet. Talán itt az ideje az ébresztőnek! 

Igyekezz a szeretteid kedvében járni!

Önző társadalomban élünk, ahol sokszor még arra sincs késztetésünk, hogy a saját szeretteinknek boldogságot okozzunk. Pedig mi lehetne az élet értelme, ha nem ez? Tudod, hogy mi a párod kedvenc étele? Főzd meg neki vacsorára! Anyukád vágyik egy könyvre, de nincs ideje elmenni megvenni? Szerezd be helyette te! Nem kell indok, nem kell különleges alkalom, csak az, hogy kimutasd, fontos neked. 

fea960f73dd99534bb949f56636341d8.jpg

 

Légy nyugodt és türelmes!

Nem véletlenül kapcsoljuk össze a buddhista szerzeteseket a jósággal, hiszen egy türelmes és nyugodt ember már önmagában pozitív benyomást gyakorol a körülötte lévőkre. Senki nem vágyik arra, hogy naponta többször leüvöltsék, siettessék és számonkérjék. Fogadd el, hogy mindenkinek más a tempója, és hogy az élet úgyis úgy van jól, ahogy van. A pozitív gondolkodás, a türelem, és a nyugodtság minden problémára a legjobb gyógyszer, hiszen így nagy eséllyel a probléma gyökerét és a megoldást is megtalálod.

Hallgass a lelkiismeretedre!

Valószínűleg általában a nehezebb utat fogja tanácsolni, de megéri arra menni!

e1c6e7837746da20043ea5740f9a5a69.jpg

A fent leírtak igazi közhelyek, amik reményeim szerint azzal az érzettel hagytak Titeket, hogy de hát ezt én is pont így gondolom, most nem tudtam meg semmi újat! Ha ez így van, annak rettentően örülök, hiszen ez esetben te egy jó ember vagy, akinek helyén van az értékrendje. Ugyanakkor szerintem sosem árt önmagunkban is letisztázni, hogy mik is azok a dolgok, amik szerint élni szeretnénk. Számomra ez a 10 pont tökéletesen összefoglalja, hogy mi is - a barátaim által sokat emlegetett - Viki világának etikai kódexe.  

Ti mivel egészítenétek még ki? Írjátok meg nekünk kommentben!

Viki

@viktoriabolla

A bejegyzés trackback címe:

https://11ground.blog.hu/api/trackback/id/tr668475446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.