Almás-mézes sütőtökkrémleves

2016. február 19.

img_7601.JPG

Lassan vége a sütőtök szezonnak. Mondjuk bevallom, én azt hittem már rég véget ért, úgyhogy duplán örültem a boltban amikor megláttam hogy még vannak szebb darabok.

Gondoltam utoljára csinálok belőle valamilyen tavasziasabb levest. A dohányzóasztalunkon sorakozó almákra ránézve pedig adta magát a kombináció.

 

A leves elkészülését én most vicces módon a partvonalról figyeltem.

A szituáció úgy nézett ki, hogy vasárnap dél körül a kanapén ültem a rajtam alvó babával. Andris (aki a gyönyörű gyermekem apja) a lakásban jött-ment, amikor megkérdeztem tőle, hogy van-e kedve segíteni az ebéd megfőzésében és fotózásában. Tudva, hogy mindannyian jobban járunk, ha én ott maradok ahol vagyok, rendkívül kedvesen azt mondta, hogy kedve nem sok van, de azért segít. Róla egyébként annyit kell tudni, hogy enni imád, főzni kevésbé. Ezért volt extrán szórakoztató a kanapéról instruálni és nézni, ahogy végrehajtja az "utasításokat". Végül szerencsére tökéletes eredmény született.

img_7525.JPG

Hozzávalók 2 főre:

  • 0,5 kg sütőtök
  • 5 ek olívaolaj
  • 1 db alma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 5 dkg vaj
  • 3 ek méz
  • 0,6 l szárnyas alaplé
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • szerecsendió ízlés szerint
  • 1 dl tejszín vagy kókusztej

1. A sütőtököt felszeleteljük, alufóliával -duplán- bélelt tepsire tesszük, meglocsoljuk olajjal és 200°C-on kb. 25 perc alatt puhára sütjük. Nem kell meghámozni, simán ki lehet kanalazni a belsejét egy kanállal amikor kész van. Sokan csak felkockázva megfőzik, de így sütve igazából jobb íze lesz a végén és nem is sokkal időigényesebb.

img_7547.JPG

2. A vajon megkaramellizáljuk a mézet és amikor már “bugyog”, rádobjuk a felkockázott hagymát és üvegesre pároljuk. A fokhagymát pár perccel később adjuk hozzá, hogy ne égjen meg. 

3. Belerakjuk a meghámozott, feldarabolt almát és felöntjük alaplével.

img_7534.JPG

4. Mikor elkészült a sütőtök, azt is belekanalazzuk.

5. Összeforraljuk, majd botmixerrel pürésítjük. Viszonylag sűrű levest fogunk kapni, ezért jó felönteni tejszínnel vagy kókusztejjel. 

6. Ezután jöhet az ízesítés: só, bors, szerecsendió, de mehet rá chili vagy kakukkfű is tetszés szerint. 

img_7558.JPG

7. Én a legtöbb krémlevest a legvégén egy szitán át szoktam szűrni, hogy könnyebb legyen, krémesebb és szebb.

img_7617.JPG

Remélem ízleni fog és találtok még otthon egy hasonlóan jó asszisztenst,mint amilyen nekem volt!

 

Inez 

@inezpriger

 

A bejegyzés trackback címe:

https://11ground.blog.hu/api/trackback/id/tr278402934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.