A boldog anyáknak

2018. május 17.

 

img_3629.JPG

Na a mai bejegyzésemmel biztosan sokaknak nem leszek szimpatikus, de egyszerűen úgy érzem muszáj megírnom ezt a cikket, ugyanis annyira, de annyira unom, hogy még mindig csak és kizárólag az ömlik az emberre az anyaság kapcsán, hogy nincs olyan, hogy harmónikus és boldog anya - mert anyának lenni csak stressz és sz@r...

Könyörgöm, ezt tényleg táplálni kell az emberekbe? Így is folyamatosan a kibúvót keressük mindenhol, mindenből, és megnyugodva dőlünk hátra, hogy na más se csinálja jobban... Pedig mi lenne akkor, ha elhinnénk, hogy másnak igenis van türelme a gyerekéhez? Másnak igenis fontos, hogy azokat a dolgokat, amiket meg akar tanítani a gyereknek, betartsa és végigvigye?

Miért az a vagány szülő, aki a könnyebb utat választja és még büszkén hirdeti is, hogy "na igen, nekem nehéz... ja és semmit nem is teszek azért, hogy jobb legyen a helyzet, mert NEKEM nem szóltak előre, hogy anyának lenni nehéz és igazából az egész baromira a társadalom hibája, mert én azt hittem vigyorogva fogok vele vásárolgatni és sose fog az én gyerekem hisztizni sorbanállás közben."

Komolyan mondom, a 25. ilyen cikk után már a fejem verem az asztalba, hogy ezeknek az embereknek, amúgy hogy lett gyerekük és egyébként hogyan hagyja jóvá ezt bárki, hogy nyilvánosságra kerüljön az ilyen eszmefuttatásuk? Hogy lehet rengeteg éljenző komment egy ilyen post alatt ahelyett, hogy rengeteg segítő tanáccsal látnánk el ezeket a nőket?

Mondjuk, ha meglepődünk anyaként, hogy gyereket nevelni az első naptól felelősség és igenis nehéz feladat, akkor - és ez most nagyon nyersen fog hangozni - őszintén, mire számítottál? Gyereket nem másnak vállalunk, nem azért, hogy más oldja meg helyettünk a nehéz helyzeteket, és végképp nem azért, hogy kettő hét múlva meneküljünk otthonról, mert otthon lenni egy gyerekkel az olyan monoton... Mindenhol csak a publikus szenvedést látom, ahol keserű anyukák előadják, hogy bárki bárhogy mondta nekik, hogy gyereket vállalni nem csak buli és babaillat, ő azért azt nem gondolta, hogy az ennyire nehéz lesz. Igen, gyereket nevelni nehéz, és iszonyat mennyiségű türelem kell hozzá, viszont GYÖNYÖRŰ ÉS CSODÁLATOS dolog. Sőt, elsősorban az és csak huszadrangú az, hogy esetleg hisztis-e vagy alig alszik. De erről írni és a jó oldalt ecsetelgetni lehet nem elég likevadász. Vagy a boldog része az olyan egyértelmű?

Valakinél olvastam ezt magyarázatképp, hogy ő azért nem ír arról, hogy mennyire szereti a gyerekét, mert hát az nyilván egyértelmű. Pedig óriási felelősség egy generációba azt táplálni, hogy mennyire borzasztó és nehéz dolog anyának lenni, a jó oldalát pedig egyértelműnek titulálni.

Rengetegen félnek pontosan emiatt anyává válni. Utána pedig, mivel ezt a szarkasztikusan szenvedős modelt látják maguk előtt a modern anya példájának, ők is ezt a viselkedést veszik magukra. Higyjétek el, nem ez a követendő példa. Hanem a tudatos, türelmes, kiegyensúlyozott, szerető és boldog anyáé. Építsük egymást, segítsünk azoknak belekerülni ebbe a szerepbe, akik küzdenek vele, de ne dőljünk bele abba, hogy manapság úgysincs senkinek türleme a gyerekéhez, mert ezek a mai gyerekek úgyis olyan nehéz esetek. Ne higyjetek ebben, hiszen léteznek a boldog anyák, sőt személyesen is tudok olyanokat mondani, akik akár elég nehéz szituációban is rendkívül erősen és boldogan állnak a gyerekük mellett. 

Végezetül pár tipp (amiket nálam jóval képzettebb emberek könyveiből szedtem össze), hogy mit tegyél, ha "nehéz eset" a gyereked:

  • Tedd le a telefont és a gyereknek se add a kezébe
  • Figyelj oda a gyerekedre, próbáld meg kitalálni mi zökkentette ki.
  • Állíts szabályokat és tartasd is be őket, a gyerekeket ez nem korlátozza, hanem biztonságot ad nekik 
  • Őrizd meg a türelmed és képzeld magad az ő helyébe, próbáld meg neki úgy elmagyarázni a szituációt, ahogy az számára is érthető
  • Törekedj a boldogságra. Ha te nyugodt és kiegyensúlyozott vagy, a gyereked is az lesz.
  • Találj ki közös szertartásokat, amiket várhat. Esti mese a kuckóban, közös vacsorakészítés....
  • Ha minden kötél szakad, nevess egy jót és engedd ki a gőzt. Valószínűleg ez őt is kizökkenti. :)

Nagyon - nagyon ajánlom továbbá, hogy olvass olyan könyveket, amik segítenek megérteni a gyerekek lelki fejlődését. Az én személyes kedvenc íróim: Vida Ágnes, Popper Péter, Vekerdy Tamás, Tracy Hogg, és a legjobb könyv: Nem harap a spenót Ugyanis, ha a fenti tanácsokat jobban átgondolva végigolvasod, minden tanács neked szól és nem a gyereknek. Nekünk anyáknak kell jobban odafigyelnünk, ugyanis a gyerekünk pont olyan, amilyennek mi neveljük.

Viki

@viktoriabolla

Fényképek: Séllei Zsanett / https://www.facebook.com/zsanettselleiphoto/

A bejegyzés trackback címe:

http://11ground.blog.hu/api/trackback/id/tr5213725058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.