DIY ABC könyv

2017. augusztus 23.

 img_8636.JPG

Már hónapokkal Laura szülinapja előtt elkezdett motoszkálni az agyamban, hogy milyen ajándékot lehetne adni neki erre a hatalmas alkalomra. Nekem nagyon fontos volt, hogy olyan ajándékokat találjunk ki, amik egyrészt hasznosak, másrészt amit mi készítünk el neki. Ezzel is szeretném a későbbiekben is majd arra nevelni, hogy nem az ajándékok anyagi értéke a fontos, hanem a bele tett szeretet.

img_9018_2.JPG

img_9019_2.JPG

Maga az ajándék ötlete abból az egyszerű tényből jött, hogy Laura imádja a könyveket. Már pár hónapos korától kezdve nagyon tetszettek neki, és pont emiatt arra gondoltam, hogy szuper lenne, ha saját kezűleg tudnék neki készíteni valamilyen olyan könyvet, amit szeretne. Először morzsolgatós könyvre gondoltam, ami iszonyat menő - ha valaki tud varrni.. Hát én nem tudok, úgyhogy új alternatíva után kellett néznem. Végül az ABC könyv ötlete ragadt meg a legjobban és egyből a kivitelezésén kezdtem ügyködni. Először nyilván kérdezősködtem, hogy ha igazán profi kis könyvet szeretnék nyomdában elkészíttetni, annak mik a lehetőségei. Gyorsan szembesültem a ténnyel, hogy úgy nagyjából 30.000 Ft-ba kerülne egy db könyv elkészítése, és 10.000 Ft lenne minden további darab. Bár az ötlet tetszett, nem igazán tartottam reálisnak, hogy egy babakönyvre ennyit költsek. Ezért tovább járattam az agyam és végül a következő megoldással készítettem el a könyvet:

1. Megrendeltem Amazonról ezt a típusú sima fehér lapozgató könyvet. A könyv összesen 12 oldalból áll, plusz a borítók és 6x6 hüvelyk (inch) méretű. (Ez majd a nyomtatásnál lesz fontos!) Egyébként bármilyen lapozgató megteszi, az se probléma, ha nem fehér lapokból áll, mivel a fotópapír úgysem látszik át. 

2. Összegyűjtöttem a szavakat, amiket az ABC betűjeinek használni szerettem volna. Itt mondjuk el kell dönteni, hogy magyar ABC szerint szeretnéd csinálni a könyvet, vagy az alap angol típusúval megelégszel. Én egy kicsit mutánsabb verziót csináltam, ugyanis, ahova úgy találtam szavakat, ott szerepel a Cs és az Ny, de a többit kihagytam. Szerintem pont az a legjobb ebben a könyvben, hogy teljesen személyre lehet szabni, és olyan szavakat rakhatsz bele, amik a te gyerekednek sokat jelentenek. Persze van egy-két alap dolog, mint például, hogy az A betű az Apa és Anya lesz, vagy én pl a CS betűhöz a családot raktam, de a többi betűnél abszolut szabad teret adtam az első év történéseinek. O betűhöz például az alvós játéka, az Oroszlán került, a T betűhöz a Tenger. A legnagyobb kihívást nyilván az Q,X,Y betűk jelentették... Nálunk a Q a QWERTY billentyű lett, az X az XOXO - mint puszi, az Y pedig a Yummy - mint finom. 

3. Kikeresgéltem a szavakhoz legjobban passzoló képeket.

4. Bevallom őszintén a következő lépés elég amatőrnek fog tűnni... A képek formázását és feliratozását Instagrammal, pontosabban az Instastoryval csináltam. Imádom az ottani betűket, így én szimplán ott feliratoztam. Egy apró trükk, hogy érdemes a telefonon lefényképezni/printscreenelni a képernyőt, mivel Instastoryban a képekbe automatikusan belevág a program. A másik dolog, amire figyelni kell, hogy a képekre majd négyzetes kivágásban lesz szükségünk a könyvhöz, ezért a feliratokat is érdemes már itt úgy elhelyezni, hogy a kivágásban is bennemaradjon és minden lényeges dolog látszódjon a képen. 

5. Borító és hátoldal. Erre én két kedvenc képet választottam Lauráról, és a Canva nevű programmal feliratoztam. A borítóra került a cím, hátulra pedig egy kis személyes üzenet.

6. Majd a képek vágása következik. Mindegyiket négyzetes alakúra vágtam az iPhone saját képszerkesztőjével.

7. Mivel a könyv maga 12 oldalból áll, az angol ABC pedig 26 betűből, ezért hamar rájöttem, hogy nem tudok minden oldalra egy képet rakni. Nálam a megoldás az lett, hogy 7 oldalra 1 képet raktam, 1 oldalra 2 képet és 4 oldalra 4 képet. Ahol több kép került egy oldalra az nem nyomtatás után ragasztgattam össze, hanem előre még a telefonommal montázsba raktam őket.

8. Nyomtatás - A képeket az alattunk lévő nyomtatással foglalkozó üzletben nyomtattattam ki sima fotópapírra. Ami nagyon fontos, hogy speciális méretben kell kinyomtatni, pontosan akkorára, mint amekkora a könyv egy oldala. Ebben az esetben minden képet 6x6 inch azaz 15,24x15,24 cm méretben kellett.

9. Vágás - Én egyesével vagdostam ki, mivel A4-es papírra lettek a képek kinyomtatva. Ehhez először snitzert, majd ollót használtam a szépséghibák eltűntetésére. Egyetlen résznél trükkös a vágás majd a ragasztás is, a könyv gerincénél. Én a hátlapnál egy 10 centivel hosszabb fehér részt hagytam - értelem szerűen a könyv gerincére fekvő oldalon, de ezt meg lehet csinálni akár a boritóval is.

8. Ragasztás - Hobby Művészboltban vettem ragasztót, amit egyébként nyomdákban is használnak. Ha az eladó segítségét kéritek biztosan tudni fogja miről van szó. De egyébként bármilyen nem vizes alapú ragasztó, ami fa ragasztásra jó, szuper lesz! Annak érdekében, hogy egyenletesen legyen felragasztva és a szélei ne jöjjenek majd fel, én egy ecsettel minden oldalt átkentem ragasztóval és utána óvatosan ráillesztettem az adott lapra. A könyv gerincélnél fontos figyelni a sorrendre és először azt a képet ragasztani, ahol meghagytuk a plusz részt.  

9. Száradás és tárolás - Pár órát állni hagytam miután elkészült, aztán egy estére kb 10 nehéz könyv alá raktam, hogy kicsit jobban összesimuljanak a lapok.

 

Hoppp és kész is!!! :) Remélem ezzel sikerült egy szuper ötletet adnom, és minél többen elkészítitek majd a gyerkőcöknek! Biztos vagyok benne, hogy nem a véletlen műve, hogy Laura imádja, hanem az összes gyerek odalesz érte! Hiszen a saját élményeik, a saját környezetük elevenedik meg előttük, ráadásul játékosan tanulhatnak is vele. Ha elkészítettétek, akkor nagyon örülnék neki, ha küldenétek róla képet, akár emailben a viktoria@11ground.com -ra, akár Instagramon a @viktoriabolla profilomra! 

img_9017_3.JPG

 

Ja és ha még nem láttátok volna, itt meg tudjátok nézni hogyan készültünk Laura szülinapjára:

Jó kreatívkodást! :)

 

ke_pernyo_foto_2017-04-02_18_29_05.png

Fényképek: Jánossy Noémi / www.noemijanossy.com/

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://11ground.blog.hu/api/trackback/id/tr3412771708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.