Levander on Ice - Levendulás Jeges Chai Latte

2017. június 29.

s0101604.jpg

Mindig is nagy kávé imádó voltam, de amióta a reggeleim nem akkor kezdődnek, amikor én szeretném, hanem amikor Laura hangját meghallom, a kávé iránti érzelmeimet leginkább az „óköszönömistenem“ és az „ezazzzzz“ kifejezésekkel tudnám leírni. A kávézásom mindig az aznapi én időm, ilyenkor Laura a szobájában a délelőtti sziesztáját tölti, Dávid pedig általában edzésen van. Én pedig csöndben és nyugalomban leülök az asztalhoz, finoman kortyolgatva megiszom a kávémat és átolvasom az emailjeimet.

Így amikor pontosan egy ilyen kávézás közepette megnyitottam a Nespresso-tól kapott üzenetet, amiben arra kértek, hogy vegyek részt a receptversenyükben és alkossam meg az idei nyári kedvencemet, azonnal tudtam: ezt a feladatot imádni fogom!

Egyből azon pörgött az agyam, hogy mi is lehet az az íz, ami egyszerre frissítő, nyári és különleges, valamint hogyan tudnám azt a legjobban belecsempészni egy jegeskávéba. Azután eszembe jutott a tihanyi levendulamező, ami pont júniusban virágzik, és ahova már több éve szeretnék eljutni, de valahogy sose jön össze. A levendula finomsága és kecsessége mellé egy kis fűszerességet képzeltem még a receptembe annak érdekében, hogy igazán karakteres és különleges legyen. Szinte azonnal a chai latte ugrott be, mivel egyszerűen imádom az összes fűszert benne! Eddig még sose próbáltam otthon elkészíteni, ez az alkalom viszont kiáltott azért, hogy ne egy előre összeállított alapot használjak, hanem saját magam válogassam hozzá a fűszereket. Így bele is vetettem magam házi készítésű receptek tömkelegébe, és végül összeállítottam egyet, ami szerintem tökéletesen harmonizál a levendula frisseségével. 

Ezzel a recepttel indulok a Nespresso blogger versenyén, ahol az idei nyár legjobb jegeskávéját keresik. Ha tetszik nektek a levendulás chai latte kreációm, szavazzatok rám itt egy "A" kommenttel! A szavazók között ráadásul értékes Nespresso nyereményeket is kisorsolnak! :)

Hozzávalók:

  • 1 db Leggero on Ice kávé kapszula
  • 2-3 db jégkocka
  • 140 ml tej
  • 2 teáskanál friss levendula
  • ¼ teáskanál őrölt fahéj
  • ¼ teáskanál őrölt kardamom
  • ¼ teáskanál őrölt gyömbér
  • ¼ teáskanál őrölt szerecsendió
  • 1 gombóc kézműves vanília fagylalt

A hozzávalók beszerzésénél külön figyeltem arra, hogy minden organikus és minőségi legyen. Ennél óriási segítség volt, hogy Apukám kertjében már virágzott a levendula, így tőle kaptam a recept egyik fő hozzávalóját. A fűszereket pedig bio boltban szereztem be.

Elkészítés:

4371a180-8281-47de-b5c6-2123e5cae15b.jpg

db5a1546-a191-43ef-98db-0f924c7c08fc.jpg

  1.  A fűszereket 100 ml tejben forráspontig melegítem, majd leszűröm.
  2. Egy pohárba jeget helyezek és a Leggero on Ice kapszulát lefőzöm.
  3. A frissen készített kávét és a fűszeres tejet összekeverem. Közben előkészítek egy másik pohárba 2-3 db jeget és 1 gombóc kézműves vanília fagylaltot.
  4. Az elkészetett fűszeres tejes kávét óvatosan a jeges – fagylaltos pohárba öntöm.
  5. 40 ml tejből tejhabot készítek és a pohár tetejére kanalazom.
  6. Díszítésnek egy szál levendulát a tejhabra helyezek. 

A kávé mellé pedig egy kis friss házi péksüti is dukált, így hirtelen ötlettől vezérelve gyorsan készítettem egy ízeiben a kávéval harmonizáló mandulás, fahéjas tekercset.

A sok fűszer első ránézésre rémisztő lehet, sőt bevallom én is izgultam, hogy tényleg olyan lesz-e az íze, mint amilyennek elképzeltem, de ahogy a fűszerek illata bejárta a lakást, éreztem, hogy itt valami szuper dolog születik éppen. Alíg birtuk kivárni, hogy sikerüljön lencsevégre kapni az elkészült levendulás jeges chai lattét, hogy végre megkóstolhassuk. De jelentem: isteni lett!

s0191624.jpg

s0261638.jpg

Én imádtam az ízekkel kísérletezni, ha te is így vagy vele, akkor készítsd el saját jegeskávéd kedvenc Nespresso kávékapszuládból, fotózd le, és oszd meg az Instagram-on a #NespressoPillanat hashtaggel. Ha szerencsés vagy, tiéd lehet a Limited Edition Travel Mug-ból, PURE Recipe pohárból és Aeroccino4 tejhabosítóból álló Nespresso jegeskávé ajándékcsomag!

ke_pernyo_foto_2017-04-02_18_29_05.png

A bejegyzés trackback címe:

http://11ground.blog.hu/api/trackback/id/tr912625729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.